top of page

Hogyan tudjuk növelni a halogén fényszórók hatékonyságát?

Az evolúció során nem fejlődött ki olyan érzékszervünk, amely alapján éjjel is látnánk. Mesterséges fény nélkül teljesen elveszettnek érezzük magunkat, a sötétben nem tudunk orientálódni. Ezért az elmúlt több mint száz évben az autók fejlődésével a járművek világítástechnikája is rengeteget fejlődött. Ennek ellenére sokunk még mindig nem szeret sötétben vezetni. Pedig a modern fényszórókkal már nagyon messze és széles látószögben látunk éjszaka is, és a közlekedésben résztvevők is megfelelően látnak minket. Ennek ellenére sajnos még mindig sokkal több baleset történik sötétben, mint nappal. Az éjszakai balesetben bekövetkezett halálozás kockázata körülbelül 130 százalékkal magasabb, mint nappal, ez annak ellenére van így, hogy az összes balesetnek csak a 28 százaléka történik éjszaka.



A legmodernebb fényszóró sem ér sokat, ha nem megfelelően van beállítva

Ma már számos különféle fényszórórendszer létezik. Az autók fényszóróinak alapvető feladata az út optimális megvilágítása. Ezért a fényszórók, beleértve a fényforrásaikat is, a jármű aktív biztonságának részét képezik. Mivel még mindig rengeteg halogén fényszóróval felszerelt autó közlekedik a hazai utakon, ezért rettentően fontos, hogy ezek a fényszórók megfelelően világítsanak!

2022 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához képest 1,3 százalékkal nőtt a személyi sérüléssel járó közúti balesetek száma hazánkban. A 3633 balesetben, ami ebben az időintervallumban történt, összesen 4918-an sérültek meg, közülük 141 fő vesztette életét. A gyorshajtás és az ittas vezetés aránya még mindig meghatározó ezekben az adatokban, de sajnos a jármű világításának hiányosságai miatt is történik közúti baleset, például a rosszul beállított fényszórók vagy a hibás izzók miatt. Sokunk még mindig nem veszi elég komolyan a látni és látszani elvet, sokszor hallani, hogy "csak ide megyek a közelbe", vagy a másik gyöngyszem: "becsukott szemmel is elvezetek odáig". A baj nagyon gyorsan megtörténik, és ezt sokunk elfelejti. De ezzel nem csak a saját testi épségünket veszélyeztetjük, hanem a közlekedésben résztvevő többi szereplőt is.


De nem csak a rosszul beállított fényszórók, hanem a nem megfelelő lámpák is vakító hatást okozhatnak

Ez gyakran előfordul, különösen a régebbi autók esetében. A modern, LED technológiás járművekben a helytelen beállítás vagy manipuláció alapvetően lehetetlen, mert a technológia és a lámpák túl bonyolultak ehhez.

A LED-es fényszórók növekvő jelenléte ellenére a halogén lámpa a megnövekedett teljesítménye és az alacsony ára miatt továbbra is stabilan tartja magát, mint az egyik leggyakoribb fényszóró típus. A napjainkban a vásárlókért dúló árversenyben az alsó árkategóriában még mindig a felszereltség állandó tagja a halogénlámpa. A jól megtervezett nappali fény és az alatta vagy felette elhelyezkedő halogén fényszórók gondosan megépített nagyméretű FF reflektort és egy erős H4 vagy H7 izzót rejtenek, amelyek a technikához képest jó fényt adnak, ami természetesen nem versenyezhet a xenonos- vagy az innovatív LED-es fényszórókkal, de bizonyos célcsoportnak mindenképpen elegendő. Tudják ezt az autógyártók is.


De hogyan működik a halogén fényszóró?

Ahogy azt már többször említettük, a gépjárművekben elterjedt halogén fényforrások termikus elven működnek. A halogén izzólámpákban az elpárolgott volfrám és a gáztérben jelenlévő halogén vegyület reakcióba lép egymással és volfrám-jodidot alkot, amely a burában kering. Ahol ez ismét az izzószál közelébe kerül, elbomlik, így ismét fémes volfrám rakódik le az izzószálra. Ez a ciklikusság lehetővé teszi a halogénlámpa magasabb hőmérsékleten történő működtetését, ami ennek megfelelően növeli a hatékonyságát. Az izzószál hőmérséklete a volfrám olvadáspontja közelében 3420 °C. A mai modern halogén fényszórókban található reflektorok gyártásakor kis mennyiségű jód vagy bróm hozzáadásával csökkentik az autógyártók a lámpabura elfeketedését, elmattosodását. Mit jelent ez? A reflektor foncsorja veri vissza azt a fényt és irányítja az úttestre, amit a halogén izzó előállít. Amennyiben a reflektor mégis bemattult, újra kell foncsorozni, ebben a Reflektorklinika szakemberei gyorsan és hatékonyan tudnak segíteni.

Mit tegyünk, ha halogén fényszóró esetén nagyobb fénykibocsátást, hosszabb élettartamot szeretnénk elérni?

Az egyik megoldás, hogy felújítatjuk a fényszóróinkat, erre csak és kizárólag a foncsorozás nyújt megfelelő megoldást. De amennyiben a reflektor foncsorozása még elfogadható, az üzletekben kapható nagyobb teljesítményű halogén izzók is, amelyek lényegesen nagyobb fénykibocsátást biztosítanak, jó megoldást jelenthetnek. Ilyen például az Osram Nightbreaker vagy a Bosch Gigalight Plus halogén izzók. Bár ezek az izzók 150 százalékkal nagyobb fényt ígérnek, nem tudják ezt a mennyiségű erősebb fényt biztosítani, de azért a kibocsátott fénynek a sugara lényegesen erősebb és akár 20 méterrel is távolabbra látunk velük, mint hagyományos halogén izzók esetén. Hogyan hoznak létre ezek az izzók erősebb fényt? Hatékonyabb gáztöltettel és vékonyabb izzószállal rendelkeznek, ezért magasabb hőmérsékleten üzemeltethetők.


Amennyiben az élettartamot szeretnénk növelni, azt is meg tudjuk tenni. Az Osram Ultra Life négyszer hosszabb élettartamot ígér, mint a hagyományos halogén izzók. Viszont ezek az izzók nem világítanak túl fényesen. Ne felejtsük, minél erősebben világít egy izzó, annál rövidebb az élettartama.


bottom of page