Blog

Az Alfa Romeo Giulietta gyönyörű fényszórói

A Giulietta az olasz márka három különböző modelljének a neve. Az első Giulietta 1954-ben mutatkozott be és egészen 1965-ig gyártották 4 ajtós szedán, kupé, spider és kombi karosszériával. A második Giulietta egy sokkal szögletesebb vonalakkal rendelkező jármű volt, amely egy hátsókerék-hajtású, 4 ajtós jármű volt, amely 1977 és 1985 között készült. A harmadik generációs Giulietta 2010-ben mutatkozott be és egy elsőkerék-hajtású kompakt ferdehátú modell volt, amely az alsó-közép kategóriában próbált érvényesülni. Ezt a modellt az olaszok egészen 2020-ig gyártottak. Elég karakteres külsővel rendelkezett, és ehhez nagyban hozzájárultak mind az első, mind a hátsó lámpatestek is. 

Milyen fényszórókkal rendelkezett a 2010-ben bemutatkozott Giulietta?

1910. június 24-én megalapították az A.L.F.A. céget, amely az Anonima Lombarda Fabbrica Automobili rövidítését takarta. Néhány évvel később egy nápolyi vállalkozó, Nicola Romeo vette át a cég irányítását, ami után a cég neve Alfa Romeóra változott. A márka gyönyörű sportautókat gyártott. De talán a leghíresebb mind közül a Tipo 33 versenyautó volt. A 33 Tipo Stradale a híres versenyautó közúti változata volt. Sokan minden idők legszebb sportautójának tartják. Mivel mindössze 18 darab készült belőle, igazi kuriózumnak számít. A Franco Scaglione által tervezett gyönyörű alumínium karosszériát az 1967-es Torinói Autószalonon mutatták be. Ezt a gyönyörű autót a Carrozzeria Marazzi műhelyében gyártották. Ez volt az első autó, amelyet sirályszárnyú ajtóval szereltek, még mielőtt a Lamborghini ezt az ajtónyitási megoldást alkalmazta volna. A korai modelleket dupla fényszóróval gyártották, és egy búra alá helyezték őket. A Giulietta fényszórói talán ennek a modellnek a lámpatesteinek a reinkarnációja. Mindkettő gyönyörű a maga nemében. A Giulietta fényszórója kapható volt halogén és Xenon technikával is. A nappali menetfény viszont LED-es technológiát rejtett. De a Giulietta nemcsak gyönyörű első fényszórókkal rendelkezett, hanem a hátsó lámpák is formatervezettek voltak. A csiga alakú hátsó lámpák a gyártás utolsó éveiben már LED-es technológiát rejtettek.  

Milyen típushibákkal küzdött az Alfa Giulietta? 

Kezdjük rögtön a csomagtartó nyitó gombbal. Sajnos idővel a felső részén található logó kifakult, ami elég zavaró, hiszen a teljes gombot cserélni kell, csak külön az Alfa Romeo logó nem cserélhető. Sajnos a csomagtér átvezető kábeleinek megtörése is gyakori probléma. Ezt úgy tudjuk ellenőrizni, hogy működik-e a hátsó ablaktörlő vagy a csomagtartó az ajtók bezárása után is nyitható marad-e. De az antenna is gyakran felmondja a szolgálatot. Mivel az antenna gumitalp elöregedik, és ennek következtében víz kerül az antennának a szárába, ami nem sok jót jelent. De a váltót is érdemes alaposan szemügyre vennünk, hiszen a korai modellek esetén az első három fokozatnál elkopnak a szinkrongyűrűk. A 235 lóerős benzines motor esetében előfordulhat, hogy idő előtt elöregszik a szelepfedél tömítés. Ezért olaj kerülhet a gyertyákhoz, ez gyújtásproblémákhoz vezet. Amennyiben az autó indításakor és utána kerregő hangot hallunk a motor irányából, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy elkoptak a vezérműtengely bordáskerekei. De ha ez még nem lenne elég, a fényszóró LED-es nappali menetfénye is gyakran meghibásodik. 

Mit tegyünk, ha a Giulietta fényszórójának nappali menetfénye meghibásodik? 

Keressük fel a Reflektorklinika szakműhelyét, ahol gyorsan, szakszerűen és költséghatékonyan javítják meg a meghibásodott fényszórókat. Már több mint 22.000 foncsort újítottunk fel és több mint 220.000 fényszórót javítottunk meg. Ebben az esetben nincs más teendője az ügyfélnek, mint egy ajánlatkérést kell küldenie, és fotókkal kell illusztrálnia a problémát. Akár már másnap érkezik egy ajánlat, amelyet, ha elfogadunk, akkor már küldhető is a meghibásodott lámpatest. De el is lehet jönni a telephelyünkre, ahol, ha szükséges a fényszórók kiszerelését is elvégezzük, de ezt előtte jelezni kell, hiszen az árajánlat ennek fényében kerül elkészítésre. 

Hogyan javítjuk meg egy Alfa Romeo Giulietta nappali menetfényét? 

Amennyiben ügyfelünk azzal a problémával keres meg minket, hogy a Giulietta nappali menetfénye már nem megfelelően világít, akkor a legjobb döntés, hogy szakszerűen megjavításra kerül. Mielőtt megérkezik hozzánk a fényszóró, képeket és információkat kérünk ügyfelünktől. Ez elkerülhetetlen ahhoz, hogy olyan ajánlatot tudjuk küldeni, amely teljes mértékben lefedi a javítás teljes folyamatát. Arra kérjük ilyenkor ügyfeleinket, hogy az elkészített árajánlatot annak érvényességén belül fogadják el. Ez nagyban segíti munkánkat, amiért külön köszönet mindenkinek, aki így tesz. Ezután a meghibásodás hatékony és szakszerű kijavítása érdekében szétszedjük a fényszórót, majd cseréljük a benne található LED-es diódákat, illetve a fénycsöveket is javítjuk. Ha már a lámpatestet szétszedjük akkor a fényszóró kap egy belső tisztítást is. Ezután nincs más hátra, minthogy összeszereljük a fényszórót, és újra tömítjük és elvégezzük a tömítettségi vizsgálatot, hogy megbizonyosodjunk róla, hogy minden rendben van. Ezután ügyfelünknek gondosan becsomagoljuk a kijavított fényszórókat. Viszont ebben az esetben azt javasoljuk, hogy mindkét fényszóróra kérjenek ügyfeleink ajánlatot, mert csak ebben az esetben garantálható az azonos fényerősség és intenzitás.