Blog

Berepedt a 2003-as Lexus RX fényszórója?

A Lexus egyik legnépszerűbb modellje már több mint 27 éves múltra tekint vissza. Hiszen az első generációs Lexus RX-et 1998-ban mutatta be a márka. Ennek a modellnek XU10 volt a belső kódja. Ezt a változatot csak 5 évig gyártották, mert 2003-ban bemutatásra került az utódja. Mégpedig az XU30 kódnév alatt futó második generációs RX. Az is igaz, hogy a japánok ezt a változatot is csak 5 évig gyártották. Ez a modell az elődjénél elegánsabb karosszériával rendelkezett. Sokkal modernebb hatást keltett, mint az első generációs változat. Ennél a modellnél a fejlesztők olyan újításokat alkalmaztak, mint például az új LED-es hátsó lámpák. Belülről pedig nagyon minőségi anyagokat használtak. Például az RX 330 belső tere valódi juharfa vagy diófa díszítőelemekből készült, ami nagyban növelte a luxus érzetét. De kaptunk kétzónás klímaberendezést is. Ráadásul felár ellenében választható volt egy 210 wattos, 11 hangszórós Mark Levinson prémium hangrendszer vagy DVD-alapú navigációs rendszer tolatókamerával, esetleg panorámás, három paneles napfénytető és fűthető ülések. Szóval aki ezt a modellt választotta el volt látva minden földi jóval. 

Milyen fényszórókkal rendelkezik a mostani Lexus RX SUV? 

Sokan kíváncsiak, hogy mit jelent az RX név. A válasz meglehetősen egyszerű. A Lexus RX modellneve a „Radiant Crossover” rövidítése, ami sugárzó városi terepjárót jelent. Ez a jármű fényes jövőjét hivatott kifejezni, amely az első olyan SUV volt, amely egy luxus szedánt egy terepjáróval kombinált. Ez a mai RX-ekre is érvényes. Hiszen a mostani változat is elegáns vonalakkal rendelkezik. Ezenkívül szoborszerű formája innovatív technológiát rejt. Ezt hivatott hangsúlyozni a tripla LED-es fényszóró és az ékszerszerű hátsó lámpa is. Az RX fektetett L-alakú LED-es nappali menetfénye tökéletesen elhatárolja egymástól a lámpatest alsó és felső részét. Ráadásul nagyon jól is mutat, és ha távolról megpillantjuk a lámpatest sziluettjét rögtön látható, hogy egy Lexus közeleg. Ahogy fentebb említettük a formatervezett fényszórók háromprojektoros LED-es technológiát rejtenek, amelyek BladeScan® adaptív távfény-vezérléssel igazán kifinomult megjelenést biztosítanak.

Mit takar ez a fényszóró technológia? 

A BladeScan® egy Lexus által kifejlesztett fényszóró technológia. Pontosabb és adaptívabb világítást biztosít a jobb láthatóság érdekében éjszaka és rossz időjárási körülmények között. Az ilyen típusú fényszórók keskeny csíkban elrendezett apró LED-elemekből álló egységeket használnak. Ezek az elemek egymástól függetlenül vezérelhetők, hogy pontosan irányítsák és formálják a fénysugarat. Ez lehetővé teszi a jármű előtti út megvilágításának beállítását a jobb láthatóság és a többi közlekedő elvakításának elkerülése érdekében.

Milyen előnyökkel rendelkezik a Lexus legújabb fényszóró technológiája? 

Talán a legfontosabb, hogy jobb láthatóságot biztosít számunkra. Ez azt jelenti, hogy a fénysugár adaptív vezérlése optimálisan beállított világítást biztosít, még kanyarodáskor és változó időjárási körülmények között is. Emellett nem vakítja el a többi közlekedőt. Hiszen a lámpatest fénysugara precíz vezérlést tesz lehetővé. Mindez pedig fokozott vezetési kényelmet garantál számunkra. A jobb láthatóság és a csökkentett vakítás növeli a vezetési kényelmet éjszaka és rossz időjárási körülmények között. Hiszen nekünk csak élveznünk kell a gondtalan vezetés élményét, a többiről a technika gondoskodik. 

Milyen gyakori problémákkal küzd egy második generációs Lexus RX? 

Ezekre a modellekre sajnos nagyon jellemző a búrának a repedése. Ez még nem is lenne olyan nagy baj, ha időben észleljük a problémát. Amennyiben nem vesszük észre, akkor sok esetben ez a meghibásodás együtt jár a Xenon vezérlő trafó cseréjével is. Amennyiben az Elegant felszereltségű változattal rendelkezünk, akkor dinamikus fényszórómagasság-szabályozással, LED-es kanyarfénnyel és első ködlámpákkal bírunk. Ebben az esetben a beázás a kanyar vezérlő elektronikát is tönkreteheti. 

Mit tegyünk, ha tönkrement a második generációs Lexus RX fényszórója? 

Vásárolhatunk eredeti gyári alkatrészt, amely megközelítőleg 800 ezer Forintba kerül. De bontott fényszórót is beszerezhetünk. Ebben az esetben viszont legalább 120-150 ezer Forintot kell az asztalra tennünk. Viszont nem tudjuk ellenőrizni, hogy a fényszóró hibátlan-e. Az is előfordulhat, hogy ennek a lámpatestnek is be van repedve a búrája és ezáltal a belső az elektronikája is sérült. Ezért inkább keressük fel a Reflektorklinika szakműhelyét. 

Milyen javítási munkálatokat végzünk el a Lexus RX mindkét fényszóróján? 

Az köztudott, hogy a Lexusok ugyanúgy, mint a Toyoták a nagyon megbízható autók közé tartoznak. Ezért is meglepő, hogy az RX fényszórójának búrája hajlamos a berepedésre. Ezért, ha ilyen problémánk van, keressük fel a Reflektorklinika szakműhelyét. Mikor megérkezik a javítandó lámpatest a céghez, haladéktalanul elkezdődik a javítási folyamat.  Ekkor szakszerűen, vágás nélkül eltávolításra kerül a fényszóró búrája. Így könnyedén elvégezhető a Xenon vezérlő trafó és a kanyarfény vezérlő elektronika cseréje. A Reflektorklinika természetesen eredeti gyári új alkatrészeket használ a javítás során. Mikor a cserével végeznek, újratömítik a fényszórókat és elvégzik a tömítettségi vizsgálatot, amely teljesen negatív. Ekkor nincs más hátra, mint gondosan becsomagolni és visszaküldeni tulajdonosának a felújított lámpát.