Blog

Gyorsan és költséghatékonyan megjavítottuk egy 2022-es Mercedes GLS LED-es irányjelzőjét

Egy hatalmas SUV járt műhelyünkben. Egy X167-es Mercedes-Benz GLS, amelyet a márka 2006 óta gyárt. Jelenleg a harmadik generáció kerül le a futószalagokról. Egyik legnagyobb Merci amit valaha gyártottak. Impozáns mérete ellenére a hat- illetve nyolchengeres motorok elég fürgévé teszik. Ráadásul, ha szeretnénk a nagymama is velünk jöhet nyaralni, hiszen hétszemélyes járműről van szó. Jelenleg ennek az SUV-nak az induló ára több mint 41 millió Forint, és akkor még nem beszéltünk az extrákról. A kényelmi opciók listája pedig felsorolhatatlanul hosszú. A GLS-ből a klasszikus változatok mellett AMG és négyszemélyes Maybach modell is készül.

Milyen fényszórókkal rendelkezik a jelenleg gyártott Mercedes-Benz GLS? 

A mostani GLS 2019-ben került bemutatásra és 2 évvel ezelőtt kapott egy kisebb faceliftet, amelynek köszönhetően nagyon fiatalos külsővel rendelkezik ez az 5,2 méter hosszú terepjáró. De miért kapta a GLS nevet? A „G” a Geländewagen rövidítése, amely magyarul terepjárót jelent. Ezt követi az „L” betű, amely a lang német melléknév rövidítése és ez magyarra fordítva nagy, hosszú. Az „S” betű az S-osztályt szimbolizálja. Ez szeretné jelezni, hogy egy terepjáróba bújtatott luxusautóról van szó. Na de minket nem is ez érdekel igazán, hanem az, hogy milyen fényszórók találhatók ebben a hatalmas luxusautóban, hiszen a lenyűgöző mérethez és magával ragadó designhoz innovatív lámpatestek járnak. A jelenleg kapható GLS-be a márka MULTIBEAM LED-fényszórókat szerel, amelyek szintén eleganciát sugároznak. A GLS elölről azonnal felismerhető, hiszen méretes hűtőmaszkján egy ehhez igazodó háromágú csillag található, két oldalt pedig az adaptív LED-es fényszórók vannak, melyeknek jellegzetes menetfénye van. A 2023-as modellfrissítés során a hátsó lámpa alakja nem változott, a belső kialakítása viszont igen. Hiszen most már három piros LED-es egység biztosítja a menetfényt.

Amit a MULTIBEAM LED-es fényszórókról tudni érdemes

A hagyományos LED-es lámpatestekhez képest a Mercedes által kifejlesztett MULTIBEAM LED fényszórók távolsági fény esetén akár 2,5-szer nagyobb fényerőt kínálnak. Sőt a második generációs MULTIBEAM fényszórók azonnal felismerhetők, hiszen passzívan megvilágított kék fényfelületekkel rendelkeznek. Ráadásul ez az aktuális forgalmi helyzethez igazítva a távolsági fényszórók rendkívül gyors és precíz beállítását teszik lehetővé. Tehát az egyedileg vezérelhető LED-ek segítségével a fény mindig pontosan ott világít, ahol szükség van rá. Mert összesen négy vezérlőegység számítja ki az ideális fénymennyiséget másodpercenként 100-szor, és vezérli a 24 LED-es egységet. Természetesen, mint ahogy azt már megszokhattuk az ehhez szükséges információkat a szélvédő mögött található kamera biztosítja.  

Mi a különbség a MULTIBEAM és a High Performance fényszórók között?

A MULTIBEAM LED-es fényszóró technológia a Mercedes mátrix LED világítástechnológiájának a neve. A High Performance elnevezésű fényszóró technika ezzel szemben a klasszikus LED-lámpatesteket takarja, amelyek automatikus távolsági fényszóróval rendelkeznek. De a MULTIBEAM fényszóróknál a Mercedes már rendelkezik egy innovatívabb technológiával is, ez pedig a Digital Light elnevezésű világítástechnika. 

Miért olyan innovatív a Mercedes Digital Light fényszóró technológiája? 

A MULTIBEAM LED és a Digital Light egyaránt a Mercedes-Benz fejlett világítási rendszere, de különböző technológiákat alkalmaznak és eltérő funkciókat kínálnak. A MULTIBEAM LED-es fényszórók is nagyszámú LED-t használnak, amelyek egyenként vezérelhetők. Azért, hogy az út optimális megvilágítása biztosítva legyen, valamint azért, hogy a többi közlekedőt ne vakítsuk el. A Digital Light ezzel szemben még több pixelt használ, akár 1 milliót is fényszórónként, és nemcsak az utat képes megvilágítani, hanem információkat is kivetít az útra, például utasításokat vagy figyelmeztetéseket. Viszont az összesen több mint kétmillió pixeles felbontásnak köszönhetően a Mercedes-Benz innovatív fényszórói jelentősen csökkenthetik az kimaszkolni kívánt területet, és még több fényt visznek az útra, ennek pedig az az eredménye, hogy ezek a lámpatestek 650 méter távolságban is meg tudják világítani előttünk az utat. Sőt, az út szélén, számunkra kevésbé látható helyen közlekedő gyalogosokat, bicikliseket is tökéletesen megvilágítja a rendszer. Ezzel a kiemelkedő teljesítményével a Mercedes éjszaka is nemcsak ideális fényviszonyokat teremt, hanem hatékony kommunikációt is lehetővé tesz.

Hogyan javítottuk meg a Mercedes-Benz GLS LED-es irányjelzőjét?

Ügyfelünk azzal a problémával keresett meg minket, hogy a 2022-es Mercedes GLS LED-es irányjelzője tönkrement. Egy új fényszóró beszerzése 2,4 millió Forintba került volna, ha ezt márkaszervízben rendelte volna meg. De ha egy használt fényszórót vásárolt volna, azért is 1,2 millió Forintot kellett volna az asztalra tennie. Ez még mindig hatalmas összeg, hiszen egy piciny alkatrész mondta csak fel a szolgálatot. A Reflektorklinika ezzel szemben ezen összeg töredékéért eredeti Hella alkatrészek felhasználásával megjavította a hibát, sőt még a búrán lévő repedést is kijavítottuk. Most biztosan sokan azt gondolják, hogy jó-jó, de erre tuti több hetet kellett várni, erre pedig kinek van ideje. Na ez hatalmas tévedés, mert az egész folyamat mindösszesen 2 napot vett igénybe. A javítást pedig 2 év garanciával vállaljuk. Ha üzleti nyelvre akarjuk mindezt lefordítani, akkor ügyfelünk 2 nap alatt keresett minimum 1 millió Forintot, mert a használt fényszóróhoz képest ennyivel olcsóbb volt megjavítani ennek a benga SUV-nak a fényszóróját.